Dalriada A Hadak Tja
Búcsúzom, jó fiaim, szép lányaim,
Népünk mint levél õsz fa ágain,
Megtipratott, szétszóratott,
Immár holdas éjbe indulok.
Hadúr, hallván hû vitézi könnyes énekét,
Csodát tett, így vigasztalván búsult gyermekét,
Királyfit, és kis seregét égbe emelte
Lábuk elõtt fényes csillag útjuk vezette
Vitézim, kik ma hátra maradtok,
Õrizzétek a lángot, úgy várjatok
Esküvel fogadom meg elõttetek,
Visszajövök, ha baj éri népemet.
Föld rengése, sûrû erdõknek zúgása,
Folyamba sietõ patak vészes futása,
Hírül adja mindig majd, ha veszély közeleg,
S kardunk, amíg bírjuk, megvédjük népünket
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
Háromszor fordult vissza a hõs sereg,
Háromszor vágtázott, mint förgeteg,
Taposva, vágva ellenség hadát,
Ellent nem állhattak nekik a fegyverek.
Sok idõ múltán hír jövén égi csarnokba,
Vészhírt hozott székelyeknek Járó Csillaga.
Ismét eljõ égi sereg, csillagösvényen,
S lábuk nyoma ott fénylik még m is az égen.
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
