Dalriada Mennyei Harang
Jó régvel, már hajnal, lám elindulék,
Zöld mezõ útjába, harmatnak ágyába,
S ott, útban hallám az mezõ énekét,
S ím, annak végén búzamezõt lelék.
Széles búzamezõben szép búzavirág,
Hajlék én már érte, abból koszorút kötni, magamat mulatni,
Szép szálas szöghajam ékesíteni.
S ím, feltekinték a magos egekbe,
Fel, a magos egekbe, hold, és nap közébe,
S ott jõdögél le egy kis gyalogösvény,
S ösvényen lépdel egy arany tündér.
Szóval szól, mond nékem az arany tündér,
Szép húgom, készülj érted jöttem, vélem jövél,
Vélem jövél el az ég tetejébe,
Fel, tágas égbe, hold, s nap közébe
Elsõ kakasszókor jönnék nézésödre
Másod kakasszókor tégöd megkérlek
Harmad kakasszókor elbúcsúzzál, készülj
Negyedik kakasszókor tégöd elvinnélek
Ne sírj, Anyám, immár Nap, s Hold közé megyek,
Ne sírj, Anyám elbúcsúzám...
Mennyei harang, húzatlan es megszólalék,
Gyenge lányodat fel az Égbe vezeték...
Indulj el egy úton,
Én is egy másikon...
Ha egymást találjuk, egymásnak se szóljunk.
Aki minket meglát,
Mit fog az mondani?
Azt fogja gondolni,
Idegenek vagyunk.
