Edda Elhagyom A Varost
Magányosan állok egy sötét udvaron
Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog
Sorra kidõlt padok közt lépkedek
Kevés a hely, ahova léphetek.
A sarkon áll egy alak, rám vigyorog,
Szólni nincs kedvem, hát továbbindulok,
A régi téren talán vár még valaki,
Vele jó lesz egy cigit megosztani.
Ref.:
Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.
Talán csak megszokásból indultam tovább,
Mereven bámultam a házak ablakát,
A pályaudvar, ó, egy megszokott állomás
Az egész egy furcsa látomás
Aztán csend, és újra csend,
A sárga Hold álmosan figyel.
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit jártam itt,
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit vártam itt.
Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába,
Errõl szólt a dal: EDDA BLUES!
