Dalriada Rpdhzi Margit Balladja
Néztem az égen kirajzolódó
Görög éjszakát Csillagfény tengerében.
Jó uram koldusként, vakon kereng a
Hatalmas várnak börtönében.
Hová vet sorsom, hiába kérdem...
Zsoldosok dúlását meg sem értem.
Új hajnal fénye virrad-e még rám?
Vagy becstelenség? Kolostor-magány?
Látom, a szolganép kínhalált halt,
A kincseket adná elQ a hadnak.
Részeg tivornya lármája zajlik,
A prédán Karddal összemarakodnak.
Hová vet sorsom, hiába kérdem.
Szép SzülQföldemtQl messze tértem.
Órák a percek, tán végzetem vár,
Vagy becstelenség, kolostor-magány.
Zászlók lobogtak, és kürt hangja szólt.
Csillagok hulltak, császár vére folyt.
Gyqlölettel harsant köznép szava.
A Szent Palotába lázadás hatolt.
Híveid, Császárné, elfogytanak.
Mentsd puszta életed, óvd meg Magad.
A zárda mélyén, ha sorsod fordul,
Majd újra a trónról hallatszik szavad.
Kérlek, Öregisten, áraszd meg a vizet!
Apám ajtajáig vigyen el engemet!
Vigyen el engemet szép szülQhazámba,
Lelkemnek e földön nincsen nyugovása.
Nem lész nyugovása lelkemnek e földön
Tág rónára vágynék, s vár aranyos börtön.
Segíts, Öregisten! Áraszd meg a vizet!
Puszta szél hazába vigyen el engemet!
