Akos Altat
kihullnak kezembõl a könyvek.
a világ magamra hagy.
mostantól hûvösebb napok jönnek.
szûkülõ idõm egyre tágasabb
elfordul tõlem a holt anyag
vonásaim halványnak látszanak
leválnak lassan rólam a dolgok
így leszek egyszerre mégis boldog
és ha az égi határon innen
elszámoltat az Isten
nekem vámolni valóm nincsen
a bûnöket mindet bánom
és ha lehet
újracsinálom
mert tettem
amit hittem
velem megtörtént a minden
lettem fegyelem neveltje
szerencse kegyeltje
elbukni így többet ér
mint árnyékban élni
hazugan félni
az alku bolondja
a szavakat fonja
temérdek érdekért
és ha jön az álom
aludni jó
a távolság
törékeny üveggolyó
halkul a dallam
alig hallható
bennem is szól
az örök altató
